Győri Szakképzési Centrum Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

 Telefon: 96/516-716                    9023 Győr, Földes Gábor utca 34-36.             E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Illemtan döntő 2019

Írta: Proháczik János
on 19 április 2019
Találatok: 420

 

Sikeresen lezajlott az Országos középiskolai illemtani csapatverseny országos döntője

palffy illemtan2019. április 12.

 

Intézményünk immár 18. alkalommal hirdette meg az Országos középiskolai illemtani csapatversenyt, melynek döntőjét rendeztük meg április 12-én.

A versenyre 110 csapat 330 versenyzője nevezett be, közülük kerültek ki a döntő résztvevői. A korábbi években a döntőn csak 10 csapat vehetett részt, ez az év különleges volt abból a szempontból, hogy most 12 csapat mérhette össze tudását, mert a mezőnyben többszörös holtverseny is kialakult.


 1

A rendezvény Leszkovich György igazgató úr köszöntőjével kezdődött, aki röviden ismertette a mai nap előzményeit, majd bemutatta a zsűritagokat és a döntőbe jutott csapatokat.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az első versenytől kezdve a zsűri elnöke dr. Sille István protokollszakértő, az Illem, etikett, protokoll című könyv szerzője, mely könyv a verseny összeállításának alapjául szolgál a kezdetektől.

2 Az igazgató úr köszöntője után a versenyt a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum főigazgatója, Andrássy Katalin nyitotta meg, aki beszélt arról, hogy milyen fontos az illemtan szabályainak pontos ismerete, méltatta a rendezvényt, megköszönte a szervezők munkáját, majd jó versenyzést kívánt a csapatoknak.

 

 

A rövid bevezető után elkezdődött az izgalmas verseny. A csapatoknak változatos feladatokat kellett megoldaniuk:

„Én táncolnék veled!”

-          videofelvételeken különbözőtáncokat láthattak a tanulók profi táncosok előadásában, ezeket kellett felismerniük megadott válaszlehetőségek segítségével

Hungarikumok

-          a csapatoknak a kivetített képek alapján kellett eldönteniük, hogy Hungarikumot látnak a fotókon, vagy nem

Virágok

 Milyen alkalomra adnád az asztalon látható csokrokat?

 3

 

Bakivadászat

 4

Ennél a feladatnál Rupnik Károly a Győri Nemzeti Színház művésze működött közre. Két segítőjével éttermi jelenetet mutattak be nagyon sok hibával, illemtant sértő magatartással, a versenyzőknek fel kellett fedezni az elkövetett szabálytalan viselkedést.

Himnuszok

A csapatoknak 10 ország himnuszát kellett felismerni, bejátszások alapján.

Ezt követően a versenyzők 3 feladatot kaptak a vendéglátással kapcsolatban:

-          menüválasztás állófogadásra

-          különleges – vendéglátásban használt - eszközök felismerése

-          terítési hibák.

Ebben az évben különlegességnek számított, hogy a versenyző csapatok feladatokat állíthattak össze egymás számára. A legjobbakat a verseny szervezői kiválasztották, és ezekben is megmérkőzhettek egymással a játékosok. A zsűri elnöke szerint ezek a feladatok bizonyultak a legnehezebbnek.

 

Az izgalmas verseny végeredménye a következőképpen alakult:

I.helyezett:

Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1. csapata

5

Kiss Noémi, Szabó Zsanna, Vozár Réka

Felkészítő tanár: Lipták György

   

II. helyezett:

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

6

Németh Nóra, Szentes Alen, Zámbori Tamás

Felkészítő tanár: Kádár-Németh Jánosné

   

III. helyezett:

Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziuma

7

Fábiánkovits Kitti, Kiss Viktória, Horváth Noémi Rebeka

Felkészítő tanár: Hajnal Eszter

   
8

A helyezésekért járó jutalmakat és az emléklapokat dr. Sille István, a zsűri elnöke adta át, a teljesítményeket méltató záróbeszéd után.

A verseny valamennyi helyezettjének és a döntő résztvevőinek, a csapatok felkészítő tanárainak szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

Köszönjük a verseny előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában közreműködő valamennyi kollégánk munkáját!

Külön köszönetet mondunk a 2 fő szervezőnek: Grábits Mária tanárnőnek, és Horváth Miklós tanár úrnak!

Az iskolavezetés tagjai

Az alábbi hivatkozások segítségével megtekinthető a Kisalföldben megjelent cikk, és a kisalföld.hu - n látható riport is:

https://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/ismerjuk_az_illemet_orszagos_versenyt_rendeztek_a_gyori_palffy-iskolaban_-_video_fotok/2594163/

 

I.helyezett:

Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma 1. csapata

Vonalban

Oldalainkat 274 vendég és 0 tag böngészi